- egymi.sztl[at]gmail[dot]com
- +36 73/570-017
- 7940 Szentlőrinc, Kodolányi János utca 13.
Tanévzáró és ballagás 2022
Egy olyan tanév végéhez érkeztünk, amely végre teljes tanév volt jelenléti oktatással. Ki is használtuk és ki is élveztük ezt, és azon voltunk, hogy megtanítsuk gyerekeink számára azt, hogy még jobban értékelni tudják az egymás társaságában eltöltött időt. Az előző tanévek megpróbáltatásait és káros hatásait igyekeztünk kezelni, ellensúlyozni, sok programmal, beszélgetéssel, egymásra figyeléssel. Mindenkinek gartulálok, aki végigcsinálta, mert nem volt könnyű a külső körülmények között helytállni nap, mint nap.
Itt az általános iskolában, a kollégiumban és az utazó gyógypedagógiai szolgáltatás területén a mindennapi nevelő-oktató munka mellett tehetséggondozó programokat, versenyeket, rendezvényeket szerveztünk és bonyolítottunk le. Diákönkormányzatunk is sok közösségi programot szervezett és azok minden percének megélésére nagy gondot fordítottunk. Továbbra is azt valljuk, hogy a gyermekévek nem csak az osztálytermi tanulásról kell, szóljanak, hanem többek között a közösséghez való tartozásról, a játékról, az élményekről, a szeretetről. Végre megyei és országos sportversenyeken tudtak küzdeni tanulóink és értek is el kimagasló eredményeket, mi voltunk a megrendezői az Országos Komplex Tanulmányi verseny Baranya megyei fordulójának, ahol vendégül láttuk a megye gyógypedagógiai intézményeinek tanulóit, pedagógusait. Megrendeztük módszertani intézményi programjainkat, amelyek közül már jelenléttel zajlott a Tehetséggondozó délutánunk, amelyre a Sz. T. K. közel 140 sni tanulója készült verssel, énekkel, zenés , táncos, prózai és rajzos produkciókkal.
A tanévet több saját pályázat megvalósítása szőtte át: A Nemzeti Tehetségprogram révén a Szentlőrinci Általános Iskolával együttműködve egy újabb projekt is lazárult a tanév során „Sant Laurency lovagjai” címmel. Másik nagy pályázatunk egy nemzetközi uniós pályázat, melyben a horvátországi Virovitica hasonló intézményének gyógypedagógusaival és tanulóival dolgozunk együtt, szintén eredményesen befejeződött. Mindegyik pályázatunkra igaz, hogy a tanulói tevékenykedtetések, programok mellett hozzájárult intézményünk eszközparkjának, bútorzatának javulásához is az elnyert csaknem 20 millió forint.
Nagy öröm és fontos tény a Diákönkormányzatunk tevékenysége révén a rengeteg program mellett egy hatalmas kiránduláson is részt vehetett minden tanulónk.
A hétköznapokban folytatódtak az ökoiskolai tevékenységek, udvarunkat szépítettük, komposztálásba és fűszerkert gondozásába fogtunk. A Boldog iskolai programok segítségével igyekeztek az osztályfőnökök javítani a tanulók lelki egészségét a nehéz időszakot követően is. Az állatasszisztált foglalkozások, a tartalmas kollégiumi programok is szintén hasznosan szőtték át a mindennapokat és juttatták közösségi élményekhez a tanulókat.
Rengeteg támogatónk segítette adományokkal és pályázatokkal a tanév különleges programjainak megvalósítását. Köszönjük szépen:
Nagy Ferencnének, Stecher Antalnénak, Vókó Ágotának, Schaub Gábornak, Tóth Lászlónak, Tóth Viktornak, dr Reményi Ottónak, Dr Reményiné Dr Csőke Katalinnak, Balatonai Erikának, Kovács Krisztinának, Pro Educatione Sociale Alapítványnak, a Mi megmutatjuk Alapítványnak, a mozgással az egészségünkért csoportnak, a Szentlőrinc SE-nek, a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. a Lafarge M. ZRT-nek, a Bajor Vöröskeresztnek, a Szigetvári Vöröskeresztnek, Szentlőrinc Város Önkormányzatának, a Kossa Víz , Máltai Szeretetszolgálat Szentlőrinci csoportjának, az Ormánsági Fiatalokért Egyesületnek és számos munkatársunknak a ránk irányított megtisztelő figyelmüket és anyagi segítségüket is.
Kedves Gyerekeink!
Balázsi Richárd
Balogh Natália Dzsenifer
Erdélyi Orsolya
Szirtes Dominik Attila
Tóth Ivett Dorina
Tóth Richárd Iván
Tyukodi Anita
Kedves nyolcadikosaink! Utoljára áll itt így a névsort, hiszen általános iskolás éveitek véget érnek. Nem hosszú ez a névsor, de annál kedvesebb a szívemnek. Egy tündéri kis társaság, akik az itt töltött idő alatt rengeteg kihívással küzdött meg és ez a sok kihívás a végére összekovácsolt benneteket. Láthatatlan kapocs van köztetek: ez a kapocs olyan fontos értékekből tevődik össze, amelyek a birtokotokban vannak: a szeretet, a kedvesség, a humor, a figyelmesség, az elfogadás, a segítségnyújtás társaitok felé. És többen tehetségesek is vagytok valamiben: zene, sport, rajz, ének területén. Ilyennek látlak benneteket! Hiányozni fogtok mind a heten teljes lényetekkel a Szentlőrinci EGYMI csapatából és nekem is.
Az általános iskolai tanulmányaitok sikeres befejezéséhez szeretettel gratulálok, és búcsúzóul egy közös üzenetem van számotokra: higgyetek magatokban! Ehhez Szép Ernő bátorító sorait ajánlom figyelmetekbe:
„A lehetetlent is szabad lesz remélni! Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni.”
/Szép Ernő/
És Roosevelt rövid, de annál erősebb mondatát vigyétek magatokkal:
„Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted!”
/Roosevelt/
Káhleszné Krémer Ildikó
Balázsi Richárd
Ricsikém, sok vidám és kedves emléket őrzök meg rólad, attól a perctől, hogy nagy bátran elsősként az osztályomba kerültél és már azon az évnyitón is volt kérdésed, hozzáfűzni valód. Ricsi soha ne feledd, vannak, akiknek nagyon fontos vagy, ott vannak melletted mindig, támogatni fognak mindig, csak légy erre méltó továbbra is, küzdj a céljaidért.
Balogh Natália Dzsenifer
Natikám! Kis pici lánykaként te is az én elsősöm voltál anno. Egy igazi kis ének tehetség! Persze bajlódtunk is dolgokkal, azzal, hogy mi van jobbra, mi balra, mi fent, mi lent…. Amivel soha nem kellett bajlódnunk, az ennél sokkal fontosabb: az a kedves rácsodálkozás, amivel minden felé fordulsz. Kívánom neked, hogy a kedvességed mindig találjon viszonzásra, így számodra is lesz mindig kapaszkodó és segítség.
Erdélyi Orsolya
Orsi, drága! Téged már felsősként ismertünk meg, hisz akkor kerültél ide, és hamar beloptad magad a szívembe. Imádtam, hogy mindig figyelmes, kedves voltál, mindig tudtál örülni, ha mégsem, azt is mindig őszintén tetted szóvá. Kívánom, hogy családod támogatása mindig ott legyen veled és találj sok-sok új barátot!
Szirtes Dominik Attila
Dominikom!
Talán a legkomolyabb-leghumorosabb nyolcadikosunk vagy. Tehetséges zenész, érzékeny és kedves fiatal. Szorgalmad, kitartásod sokszor segített át a nehézségeken. Kívánom, hogy maradjon ez így, és a szorgalmad, a befektetett energiád térüljön meg. Járd a saját utadat, legyen jó a célod, helyes az utad és kívánom, hogy ebben támogasson a családod mindig.
Tóth Ivett Dorina
Ivettkém!
Alsósként kerültél hozzánk, nem voltak könnyűek a kezdeti évek, de kitartottál és mindig összeszedted a titkos energia tartalékaidat és küzdöttél. Szerencsére a családodra mindig számíthattál, velük együtt bíztattunk, támogattunk és Te mentél, haladtál a tanulás útján, ügyesen. Megmutattad tehetségedet is a rajzolás, festés területén. Ne hagyd abba az alkotást! Kívánom, hogy folytasd ezt az utat, érd el a célod!
Tóth Richárd Iván
Ricsi, drága! Te is nagyobbacska voltál már, amikor hozzánk kerültél. Mindig meglepsz a figyelmességeddel, amellyel példát is mutatsz társaidnak és sok jóleső érzést keltesz mindenkiben a környezetedben. Figyelsz, segítesz és örülsz, ezek nagyon jó segítőtársaid lesznek a továbbiakban is, biztos vagyok benne, hogy eléred a célodat. Kívánok ehhez kitartást, sok sikert és boldogságot neked.
Tyukodi Anita
Anitám! Nem volt könnyű utad, amíg idekerültél. Itt a legjobb közösség várt, amely befogadott és szeretett, lassan nyíltál ki, lassan bátorodtál, de megmutattad a tehetségedet és sok sikered volt a sport területén. A sikeres küzdésed révén dicsőséget szereztél magadnak, az intézményednek, Szentlőrinc városának, a Tankerületnek is, hisz országos diákolimpiai bajnok vagy. Kívánom, hogy soha ne feledd, mennyi érték van benned, adjon ez elég önbizalmat és tartást számodra az utadon a céljaid eléréséhez.
Káhleszné Krémer Ildikó