Táboriskola

Erdei iskola

Iskolánk tanulói Szentlőrinc Város Humánreaktor pályázata támogatásának jóvoltából 2019.szeptember 30. és október 05. között erdei iskolai programon vettek részt. A hét első napjaiban az alsós, a hét második felében pedig a felső tagozatos gyerekek tölthettek élvezetes foglalkozásokat Sasréten.

A program egy komplex természetismereti, természetvédelmi foglalkozással összekötött túrával kezdődött, amit a tábor körüli tanösvényen tettünk meg. Másnap az erdei kisvasúttal elutaztunk Almamellékre, ahol megtekintettük a vasúttörténeti és az erdőgazdálkodással kapcsolatos múzeumot. Harmadnap egy hosszabb túrára mentünk, aminek célja a Biedermann család pince és magtár épületének megtekintése volt. A gyerekek élvezettel vettek részt a kihívást jelentő kincskereső programon Németlukafán, ahol a helyi üveghuta maradványait derítették fel.

A tábor nagyon sok tapasztalatot hozott az élet iskolán kívüli területeiről is. Gyerekek és felnőttek egyaránt megtapasztalhatták, hogy szükség van egymás segítségére, és mindig találhattak segítő kezet.

 

Tóth Beáta,  Tóthné Csatahelyi Gyöngyi