Sikerek a 25. Járási Kisdiák Fesztiválon

Iskolánk ebben az évben 2 produkcióval nevezett az idei Járási Kisdiák Fesztiválra.

A „Nyomon beszélők” csapata Garay János: Az obsitos című elbeszélő költeménye alapján dolgozta fel Háry János történetét. A produkció két intézmény, a Szentlőrinci Általános Iskola 4. b osztályos tanulói és az EGYMI 4-5. évfolyamos diákjainak együttműködésével jött létre. A gyerekek a Nemzeti Tehetségprogram keretében egész évben egy tehetségműhelyen vettek részt, aminek eredményeképpen jött létre a színészi játék mellett sok humorral, zenei betétekkel, énekkel tarkított produkció, melynek értékét tovább emelte a remek díszlet és a jelmezek. A gyerekek felkészülését Wirthné Zsoldos Rita, Tóthné Kiss Zsuzsanna, Rékai János és Tóthné Csatahelyi Gyöngyi segítette.

  

A rendezvényen vers kategóriában pedig Máté Erik 2. osztályok kisdiák képviselte iskolánkat, akinek felkészülését Tóthné Csatahelyi Gyöngyi segítette.

Mindkét produkció arany minősítést ért el.

Gratulálunk a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt!

 

Tóthné Csatahelyi Gyöngyi