Mutasd meg a képességeidet!

„Mutasd meg képességeidet”  játékos délután

2020. február 19.

 

Az idei évben – hagyományosan – immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg intézményünk a „Mutasd meg képességeidet” játékos vetélkedőt. A tavalyi évben megkezdett kibővített körben, tankerületünk távolabbi iskoláinak aktív bevonásával zajlott e rangos esemény. Folytattuk a tavalyi tanévben beindított több iskola sajátos nevelési igényű tanulóit összekovácsoló munkát. Ennek eredményeképp 10 iskola tanulói vettek részt - az EGYMI „házigazda” tanulóin kívül -  ezen a jól sikerült vidám, játékos délutánon. 

Rendezvényünk színvonalát emelte tantestületünk jól összeszokott profi csapatának harmonikus egysége.

Szép számmal jelentkeztek a tanulók, összesen 47 diák 7 csapatban versengett.

A vetélkedő 7 állomásán változatos képességeiket próbálhatták ki a gyerekek.

Állomásvezető pedagógusaink alaposan felkészülten,  kooperatív módon,  differenciált és változatos feladatokkal  - alsó-felső tagozatos tanulókat egyaránt jól megmozgató – várták a játékos kedvű ifjúságot.

„Csupafül” és „Hangoló” állomásokon hallásuk pontosságát, „Sasszem” állomáson vizuális képességeiket, „Biztos kezek” állomáson finommotorikus képességüket és türelmüket, „Észbontók” állomáson beszédkészségüket, fantáziájukat, „Rébusz” állomáson kooperatív készségüket és következtetésüket, „Tarzan” állomáson mozgásukat, ügyességüket és figyelmüket csillogtathatták meg a résztvevők.

A jó hangulatú délutánt egy kis uzsonna zárta. Oklevéllel és ajándékokkal tettük még emlékezetesebbé számukra ezt a kellemes együttlétet.

 

Várjuk a gyerekeket jövőre is !

Cikk: Dr Bárány Sándorné

Fotó: Goják Melinda, Káhleszné Krémer Ildikó