Kollégiumi élet ősszel

Kollégistáink szép lassan újra belakják a kollégiumot. Jambrich Péter kollégiumi nevelő és az asszisztensek igyekeznek olyan szabadidős tevékenységeket biztosítani számunkra, amelyekben örömüket lelik a gyerekek, de közben fejlődnek készségeik, képességeik és még jobban összekovácsolódik a közösségük. Ilyen volt a hagyományos  vetékedő az ősz jegyében, a  kreatív foglalkozások, a séták, a játékos foglalkozások, a szalonnasütés, éneklés. Az ökoiskolai tevékenységekbe is bekapcsolódnak tanulóink a kollégiumban is, hiszen együtt tartják rendben környezetüket, szépítik és alakítják saját ízlésüknek megfelelőre azt. A kollégiumban Balázs Gabriella a Szentlőrinci Általános Iskola AMI művészettanára vezetésével elkezdődtek a művészetterápiás foglalkozások is, ahol a kolléganő a gyerekeben lévő feszültség oldására is figyelmet fordít és fejleszti kreativitásukat, személyiségüket.

A képek is bizonyítják, hogy a tavasztól tartó hosszú szünet után végre visszatért az élet a kollégiumba is. Köszönöm kollégáimnak a tartalmasnak ígérkező évkezdést és további lelkesedést és aktivitást kívánok mindannyiuknak a gyerekek örömére.

Káhleszné Krémer Ildikó