- egymi.sztl[at]gmail[dot]com
- +36 73/570-017
- 7940 Szentlőrinc, Kodolányi János utca 13.
Karácsony
Intézményünk általános iskolájában is szívet melengető ünnepléssel telt a 2018-as év utolsó tanítási napja. Az osztályokban osztálykarácsonyok zajlottak, ajándékbontással, sok játékkal, társasozással.
Aztán az aula adott helyet a közös ünneplésnek, amelyen minden tanulónk, dolgozónk és az intézmény barátai, szülők is részt vettek. A 3.-4. osztályosok ezen a péneteken is meggyújtottak egy gyertyát az adventi koszorún, így már mind a négy lángja égett. A négy pénteken a karácsony előtti népi szokásokat mutatták be, most a kántálásra, regölésre került sor. A színvonalas és kedves produkciót Tóthné Csatahelyi Gyöngyi és Borováczné Nyaka Mónika tanították meg a kicsiknek.
Az 5. és a 6. osztályba járó diákok, valamint tanáraik: Gugora Réka, Somogyi Bianka és Somogyi Csabáné színdarabbal, sok zenével, közös énekléssel vezették a nézőket a karácsonyi csoda, a szerettet birodalmába. Megható és szívet-lelket megérintő műsoruk különleges értéke a gyerekek-pedagógusok együttes szereplése volt. Vendégeinknek ebben az évben is saját készítésű ajándékkal kedveskedtek, jelképes viszonzásul mindazért, amit partnereink nyújtottak az év során intézményünk tanulóinak.
Ebben a tanévben is Kocsis Péterné ajándékaként lett karácsonyfánk az általános iskolában és a kollégiumban is; hálás köszönetünk érte! Tanulóink sok ajándékot, felajánlott és adományozott játékot kaptak ezen a napon. Az intézmény barátai, partnerei nagy számban fogadták el meghívásunkat a rendezvényre. Ezúton köszönöm az egész éven át tartó kiemelt figyelmüket, a segítségüket, amellyel kitüntetik intézményünket és így az EGYMINK közösségének részévé válnak.
Kiemelt támogatóink voltak az évben: Máltai Szeretetszolgálat Szentlőrinci Csoportja, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Dr Bárány Sándor, Godzsa Béla, Humánreaktor pályázat, a Mi megmutatjuk Alapítvány, a Bársony és Handicap Alapítvány, Schaub Gábor, Nagy Valér, Baranya megyei Szabadidősport Szövetség, FOBMSZ és természetesen fenntartónk, a Szigetvári Tankerületi Központ. Köszönjük szépen az önzetlen segítséget és azt, hogy az ünnepet velünk töltötték a mai délelőttön.
Békés, szép karácsonyt, örömökben gazdag, boldog új évet kívánok a Szentlőrinci EGYMI közössége minden tagjának.
Tanulóinknak és munkatársaimnak jó pihenést, feltöltődést kívánok a téli szünet napjaira.
Káhleszné Krémer Ildikó
Fotók: Tóth Beáta