V. EGYMI nap

Csodálatos hangulatban, vidámsággal és rengeteg élménnyel telt a jubileumi, 5. EGYMI Napunk, amely idén is a közösségről, az elismerésekről és az önfeledt szórakozásról szólt.

A rendezvényt a Pedagógusnap alkalmából ünnepélyes pillanatokkal indítottuk. Főigazgatónk és a gyerekek közösen köszöntötték az intézmény minden egyes dolgozóját egy-egy kedves kis ajándékkal, megköszönve az egész éves odaadó munkájukat. Ezt követően átadásra kerültek az intézményi elismerések is: idén két kiváló kollégánk, Hegedűs Szilvia és Hazenauer Zsoltné részesült ebben a kiemelt szakmai díjazásban. Gratulálunk nekik!

A felnőttek után a diákoké volt a főszerep. A Diákönkormányzat vezetője ünnepélyesen kiosztotta az „Év diákja” címeket: alsó tagozaton Dorozsmai Nikolett, míg felső tagozaton Madarász Zente érdemelte ki az elismerést a kiemelkedő teljesítményéért. Ugyancsak gazdára találtak az „Év tiszta osztálya” büszke címek is: az alsósok közül az 1.a osztály, a felsősök közül pedig az 5. osztály vihette el a pálmát. Szívből gratulálunk minden díjazott tanulónak és közösségnek!

A hivatalos rész után kezdetét vette a felhőtlen szórakozás. Idén időutazásra hívtuk a közönséget: minden osztály színpadra lépett egy-egy fergeteges produkcióval, amelyeket a 70-es és 80-as évek felejthetetlen slágereire adtak elő. A hatalmas sikert arató műsorok után a délutáni programoké volt a tér. A kinti programot egy hatalmas habpartival nyitottuk, ahol mindenki önfeledten bulizhatott. A legkisebbeket légvár várta, de volt táncház, csillámtetoválás, arcfestés, lovaglás és a napot egy hatalmas, frissítő vízibombázás zárta.

Ez a nap nem valósulhatott volna meg a segítőink nélkül. Ezúton szeretnénk hatalmas köszönetet mondani a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, tagjaik nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak abban, hogy a habparti létre jöjjön és minden tanuló jól érezze magát a habok között! Köszönjük a Szentlőrinc-Urbach Partnercsoport segítségét, akik frissen sütött kifliket hoztak tanulóinknak és a dolgozóknak. Köszönjük Riszt Jánosnak és mindenkinek, aki eljött és emlékezetessé tette ezt a napot!